2014. március 9.

27. fejezet

Heyhey!:)
Sajnálom, hogy tegnap nem tudtam feltenni az új részt, de sajnos nem igazán volt időm. Ma sem volt biztos, hogy eljutok idáig, viszont pár lelkes olvasó annyira várta, hogy nem hagyhattam Őket, Titeket cserben, szóval most itt van! :) Kérlek Benneteket, hagyjatok némi nyomot magatok után! :D <3
Puszi: Vivienn J.


A lámpa felizzott, amitől az a tárgy ismét vakítóan fénylett. Abban a pillanatban újra visszanyertem az irányítást a testem felett. Mikor kinyitottam a szemem, Damien a szemét dörzsölgette, a lámpa és a könyv pedig félre voltak dobva.
- Mi a frász volt ez?- kérdezte összezavarodva, miközben pislogott, hogy újra lásson.
- Damien?- szólaltam meg, mire felém kapta a fejét, és elmosolyodott.
- Felébredtél?! Hála az égnek!- szorított magához szorosan. –Halálra rémisztettél! Mindannyiunkat!
- Tudom. Mindent hallottam és éreztem, de a testem egyszerűen nem reagált semmire. –magyaráztam, miután kicsit eltoltam magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni.
- De mégis mitől?
- Szerintem az a fény bénított le, ami a könyvből jött. Akkor estem össze. És amikor újra világított, akkor tértem vissza teljesen. 
- De mégis hogyan? Hogy képes lebénítani téged ez a könyv?
- Erre én is kíváncsi vagyok. De… te miért nem bénultál le tőle?
- Fogalmam sincs. De a lényeg, hogy te jól vagy. –ölelt meg újra. 
- Tényleg ennyire aggódtál?- kérdeztem, miközben szorosan hozzábújtam, és beszívtam az illatát.
- Még szép hogy aggódtam! Szeretlek! És nem hagyom, hogy bajod essen!- puszilt bele a hajamba.
- Én is szeretlek. –suttogtam, mire közelebb hajolt, és megcsókolt. Annyi érzelem volt benne, és olyan heves volt. Mintha a halálból ébredtem volna fel hetek után. Miután elváltunk mindketten lihegve, kipirosodott arccal néztünk a másikra.
- Annyira örülök, hogy nincs semmi bajod. –szólalt meg gyengéden.
- Látom. –mosolyogtam rá. –Hallottam, hogy Nate is itt volt…
- Igen, ő is segített áthozni, de be kellett mennie a műhelybe. –mondta, miközben lefeküdtünk, és a mellkasára hajtottam a fejem.
- Értem. –feleltem, majd mellettem Damien egy hatalmasat ásított. –Fáradt vagy?
- Talán egy picit. –kezdte simogatni a karomat, amitől libabőrös lettem.
- Akkor talán aludnunk kéne. –javasoltam.
- De nem akarok még aludni.
- És miért nem?
- Mert most itt vagy mellettem, és éppen nem kómában fekszel.
- Szóval, ha nem vagyok itt, akkor alszol végre? Mert tényleg nagyon fáradtnak tűnsz. –mondtam, majd készültem felállni, de visszahúzott.
- Ne menj el! Akkor inkább alszok. Úgy amúgy is jobban megy, ha mellettem vagy.
- Akkor maradok. –feküdtem vissza a mellkasára, majd hallottam, ahogy Damien lélegzete egyenletessé válik.
Halkan szuszogott mellettem, én pedig a mellkasáról lefeküdtem mellé, és egy darabig néztem, ahogy alszik, majd én is álomba merültem.
- Elena! A könyv! Az a kulcs a naplóhoz! A napló a titkok kulcsa. Abból mindent megtudhatsz!- hallottam Katherine hangját, viszont nem jelent meg előttem.
- De miért bénultam le tőle?
- Először nyisd ki, s csak utána nézz a fénybe, hogy meglásd, mit rejtenek a lapok, s ne veszítsd el uralmad a tested felett a következő villanásig. – mondta, majd felébredtem.
- Mmm… Mi történt?- karolta át Damien a derekam álmosan.
- Nem érdekes. Aludj!- simítottam meg az arcát, mire csak álmosan dörmögött valamit, majd újra elszenderült.
Mikor már biztos volta benne, hogy alszik, kibújtam az öleléséből, megfogtam a könyvet, és a pulcsimon keresztül a lámpát, hogy ne izzon fel. Felosontam a nappaliba, ahol láttam, hogy ég a villany. El is felejtettem, hogy őrködnek! Óvatosan kinéztem a folyosóról, és megláttam Maxet a kanapén. Be volt csukva a szeme. Gondolom elaludt. Lábujjhegyen osontam, nehogy felébresszem.
- Hova, hova, szépségem?- kérdezte Max, mire majdnem szívrohamot kaptam.
- Jézusom! Max! Ne ijesztegess!- förmedtem rá.
- Bocs. Szóval magadhoz tértél. –állapította meg megkönnyebbülve.
- Igen. –bólintottam. Micsoda megfigyelő!
- Örülök. –mosolygott. - De hova készülsz ilyenkor? És hol van Damien? Nem vele kéne lenned és lent aludnod? Vagy… ágytornázni?- húzogatta a szemöldökét.
- Nem vagy vicces, Max.
- Oké-oké. De komolyan. Hová mész egyedül? És nem akartál szólni senkinek? Tudod te, hogy a bátyám mennyire meg fog ijedni, amikor nem talál majd sehol?
- Nyugi, majd visszajövök. Ha fél óra múlva nem vagyok itt, akkor gyere utánam vagy szólj Damiennek.
- Hát… nem vagyok biztos benne, hogy ez olyan jó ötlet. Nem szívesen engedlek el egyedül… Én viszont nem hagyhatom el a helyem… - próbált meg „visszatartani”. 
- Akkor hogy engednél el?
- Ha Damien is veled megy. –Valahogy sejtettem, hogy ez lesz a válasz.
- Oké. Legyen. Akkor felkelted?
- Inkább keltsd fel te. Nehogy elszökj, amíg nem vagyok itt. –fonta össze a kezeit maga előtt, majd nekitámaszkodott a falnak, ahol a titkos ajtó van.
- Ilyen kiszámítható volnék?- túrtam a hajamba kínosan nevetve.
- Csak női logika. –vont vállat.
- Női logikád van?- néztem rá furcsán. Oké. Max kezd megrémiszteni. Először, hogy „Tudom, hogy Damien jó pasi…” most meg, hogy „női logika”… 
- Úgy értem, ismerem a női logikát. Szóval igen, ennyire kiszámítható vagy. Szóval, ha minden áron vissza akarsz menni a Danken kastélyba, akkor vonszold vissza a formás kis seggedet a szobába, és ébreszd fel a herceget!- utasított mosolyogva. Élvezte, hogy túljárt az eszemen. 
- Oké- oké, főnök. Megyek!- emeltem fel a kezem mosolyogva, majd elindultam vissza a szobába.
Mikor visszaértem, Damien idegesen kászálódott ki az ágyból, majd mikor meglátott megkönnyebbülve fújta ki a levegőt.
- Hát itt vagy!
- I- igen, itt. –feleltem zavartan. –Valami baj van?
- Csak megijedtem, hogy nem voltál itt, amikor felébredtem. Egyből a legrosszabbra gondoltam… Hol voltál?
- Hát…- húztam el a számat, majd leültem az ágyra, ő pedig mellém.
- Igen…?- sürgetett, és összevont szemöldökkel nézett rám. 
- Az a helyzet, hogy… vissza akartam menni a kastélyba, nyom után kutatni. De a nappaliban összefutottam Maxszel, aki nem engedett el egyedül, szóval visszajöttem, hogy gyere velem. –hadartam el egy szuszra.
- Oké. Akkor menjünk. –állt fel. Nem gondoltam volna, hogy ennyiben hagyja, és szó nélkül velem jön, de örülök neki. 
- Akkor visszamentek?- kérdezte Max, amikor meglátott minket.
- Igen. –felelte Damien, majd kinyitotta a titkos ajtót. 
- És akkor majd El ágyát is kezelésbe veszitek?- kacsintott. Max már komolyan fáraszt.
- Milyen messze van Danny vagy anyukád szobája?- kérdezte hirtelen Damien, teljesen komoly arckifejezéssel.
- Hát… anyáé a folyosó végén, szóval messze, Dannyé viszont mellettem. –feleltem kissé furán.
- De ő ma a Sullivan kastélyban alszik, nem?
- De igen… Miért?
- Akkor lehet, hogy kezelésbe vesszük. –nevetett Damien Maxre. Hogy mi van?!
- Ne hülyülj már! Gyere!- ragadtam meg a pólóját, és húztam magam után.
- Hú, milyen türelmetlen a kicsike!- nevetett fel Max. –Remélem raktál el gumit, tesó, mert a barátnőd már nagyon nem bír magával!- kiabálta utánunk.
- Szia, Max!- köszöntem el tőle „Most azonnal hagyd abba, nem vagy vicces!” stílusban.
- Az öcséd az idegeimre megy. –jelentettem ki, miután bezárult mögöttünk az ajtó.
- De vannak jó ötletei. –mondta vigyorogva, bár a sötétben alig láttam valamit. Erre a megjegyzésre vállba csaptam. - Aú! Ez fájt!
- Az a jó.
- Nem jó az, hogy mi edzünk téged, utána ellenünk használod.
- Csak ellened. –húztam gúnyos mosolyra az ajkam.
- Igen?- vonta fel a szemöldökét, majd szorosan a derekam köré fonta a karjait, hogy a karomat sem tudtam mozdítani.
- Hé!- kiáltottam fel.
- Most használd ellenem, ha tudod. –mondta játékosan mosolyogva. Ó, igen?
- Engedj el!- mondtam halálosan nyugodtan.
- És ha nem?- húzogatta a szemöldökét.
- Akkor így megyünk el a kastélyig. –feleltem egyszerűen. Nem azért vagyok ilyen, mert nincs kedvem „játszani”. Viszont fontos dolgom van. A könyv. Talán egy nyom.
- Felőlem. –vont vállat, majd közelebb hajolt, és adott egy gyors csókot. –Mehetünk.
- Egyetértek. –bólintottam az alsó ajkamba harapva.
- Direkt csinálod ezt?- kérdezte nevetve.
- Mit?- kérdeztem mosolyogva, majd megint az ajkamba haraptam.
- Eddig itt siettettél, most meg játszol velem. Rossz kislány vagy.
- Sosem mondtam, hogy jó vagyok. Damien Marilyn Donovan. –vigyorogtam rá.
- Akkor se játszadozz velem, Elena „Nemtudomaközépsőneved” Tisdale.
- És te játszadozhatsz velem? Mellesleg nekem nincs olyan érdekes középső nevem, mint neked. 
- Akkor mi az?
- Destiny. Elena Destiny Tisdale. Ebben nincs semmi érdekes. –vontam vállat.
-         Illik a helyzetedhez.
      - Igaz. De attól a Marilynt nem veri.
      - Azt nem veri semmi!- nevette el magát kínosan.
      - Még te sem vagy tökéletes.
      - Mert amúgy tökéletes vagyok?- kérdezte nagyképű vigyorral az arcán.
      - Én ilyet nem mondtam. –feleltem. Azért ne bízza el magát!
      - Pedig nekem nagyon úgy tűnt. –vigyorgott tovább, mire sértődött képet vágtam. - Még úgy is gyönyörű vagy, amikor meg vagy rám sértődve. –simította meg az arcom. Én csak felvont szemöldökkel néztem rá, ugyanolyan sértődött arccal, mire küldött felém ez szexi mosolyt.
Ezúttal én hajoltam közelebb hozzá és csókoltam meg őt, megfeledkezve arról, ami miatt elindultunk. Elmosolyodott, és viszonozta, miközben a falnak támasztott. Zihálva váltunk el egymástól, majd a hajába túrva megszólalt.
- Miért is vagyunk itt?- kérdezte nevetve.
- Az a baj, hogy már én sem tudom. –nevettem. És komolyan. Teljesen kiment a fejemből. Damien csak hitetlenül elmosolyodott, amitől még helyesebb volt a félhomályban.
A falnak dőlve, kissé félrebillentett fejjel néztem rá. Beleharapott az ajkába, amitől olyan érzésem támadt, hogy muszáj megcsókolnom. Szóval Ő is ezt érzi, amikor én csinálom? Kinyúltam érte, és a pólójánál megragadva magamhoz rántottam.
- Ó, igen?- kérdezte mosolyogva, majd megcsókolt.
- Ó, igen. –válaszoltam két csók között.
Mikor elváltunk egymástól, gyengéden megharapta az ajkamat, és húzta magával. 
- Maxnek igaza volt. Tényleg türelmetlen vagy. –támasztotta a homlokát az enyémnek.
- Lehet. –vontam vállat, majd hirtelen beugrott, hogy miért is vagyunk itt. Csakhogy közben Damien, újra közeledni kezdett, de én arrébb léptem, így a falat csókolta meg.
- Mi a…?- kérdezte, mikor észrevette, hogy az nem én vagyok, én pedig csak nevettem rajta.
- Megcsalsz engem a fallal?
- Úgy látszik. –nevetett ő is saját magán. 
- Jól van, Marilyn. Jól van. –mondtam sértődötten.
- Ne szólíts a középső nevemen, könyörgöm!
- Ne könyörögj nekem! Inkább csókolgasd tovább a falat!- mondtam, majd megfordultam, és folytattam az utam a kastélya.
- De nekem nem a fal kell, hanem a barátnőm. –lépett mellém, és a derekamnál átkarolt, miközben haladtunk tovább.
- Nem a fal az új barátnőd? Vagy csak egy egyéjszakás kaland volt?
- Inkább három másodperces kalandnak mondanám. 
- Volt már ennél rövidebb kapcsolatod?- kérdeztem nevetve.
- Őszintén? Nem. Ez a fal vezeti a „legrövidebb kapcsolataim” listát.
- És most jönnél vissza hozzám, mi?
- És visszafogadsz?
- Majd meglátom. –válaszoltam, mire nevetve megcsóválta a fejét és belepuszilt a hajamba.
- Szóval, miért is jöttünk ide az éjszaka közepén?- kérdezte, mikor beléptünk Clark Danken rejtett dolgozószobájába.
- Nyomot keresünk. –ültem le a székbe az íróasztal mögött, Damien pedig felült az asztalra.
- És mit akarsz azokkal?
- Katherine azt mondta, hogy nézzek a fénybe. Tegnap, amikor megérintettem a lámpát- mutattam rá a csőre-, minden fény kialudt, és csak ez a könyv világított. Minél közelebb mentem hozzá, annál vakítóbb volt a fénye. Amikor megérintettem, egy hatalmas villanás… És puff! Minden elsötétült. Valami van ebben a könyvben. Ez lesz a fény!
- De mit akarsz vele tenni? Nem félsz, hogy megint megbénít?
- Ha így lesz, akkor rakd a kezemhez a lámpát, és a villanás után felébredek.
- Oké. –bólintott sóhajtva. Tudom, hogy nem tetszik neki az ötlet, mert félt, de ez az egyetlen esélyünk.
Lassan nyúltam a könyv felé. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem félek. Félek. Nagyon is. Bármi történhet velem. Akár megint lebéníthat. De attól is félek, amit esetleg benne találok. Mi van, ha valami sötét titkot rejt? Vagy életre kelnek a lapok? Vagy, ha beszippant a könyv, és ott ragadok? Na jó, elég abszurd ötletek, de én most már ezeket is elképzelhetőnek tartom. Lassan, idegtépően lassan nyitottam ki, miközben behunytam a szemem.
- Ennél lassabban nem megy?- kérdezte Damien. –Ha nem vagy biztos benne, akkor hagyjuk. Vagy… akarod, hogy én csináljam?
- Nem, köszi. Majd én. –sóhajtottam, és felcsaptam az első oldalon. –Mi van benne? Nem merem kinyitni a szemem.
- Totál üres. –hallottam a választ, mire kinyitottam a szemem.
- Üres?
- Üres. –lapozgatott Damien. És tényleg. Csak sima, kissé besárgult lapok.
- Akkor a B terv. –mondtam, majd a lámpa felé nyúltam, de Damien megfogta a csuklómat. –Mi az?
- Biztos vagy benne? Nem emlékszel, mi történt pár órája?
- De emlékszem. De nincs más esélyünk, Marilyn. –mondtam teljesen komoly arccal és hangon, de a neve hallatán elröhögte magát, amitől én is elmosolyodtam.
- Akkor a B terv. –engedte el a kezem. Amint megérintettem a lámpát, az felizzott.
- Ezt hogy csinálod?
- Én vagyok a Kiválasztott. –villantottam egy ezer wattos mosolyt. Óvatosan a könyv fölé emeltem a fénylő tárgyat, mire megjelentek a betűk.
- Úgy tűnik, a B terv működik.
- Igen. –az összes betű megjelent, majd letettem a lámpát. A betűk viszont nem tűntek el. –Akkor lássuk, mi a könyv titka.
- Te érted, ami ide van írva?- kérdezte Damien. Ja, igen. A Clark Danken féle titkosírással van írva.
- Nem mindent, de itt a kulcsa. –mondtam, majd elővettem a lapot a fiókból, amire kijegyzeteltem a titkosírás jeleit.
- Így mindjárt érthetőbb. –bólintott Damien, majd ő is olvasni kezdte a szöveget.
Az elején nem volt semmi használható információ sem. Viszont pár oldal után találtunk valami érdekeset.
- Ezt olvasd!- szóltam Damiennek, aki egy oldallal le volt maradva. Igen, nekem már van gyakorlatom a titkos írás olvasásában, neki viszont még bele lehet rázódni.
- Mi az?- nézett oda, ahova mutattam. –Sokáig tart, mire én ezt kibogarászom, inkább olvasd fel nekem.
- Azt írja: „A titkok kulcsát az Őrző Ötök várában leled, elrejtve ott, hol kutatni senki sem merne. Az éj leple alatt a fényt, ha meglátod, titkos naplóm is megtalálod. S mi az a hely, hol kutatni senki sem mer? Azt az Őrző tudja jól, viszont arról sejtelme sincsen, hogy ott van az, mit keres szüntelen. S hogy megtaláld, mire szíved vágyik, te, Kiválasztott vagy a kulcs magad. Csak használd az erőt, mi benned rejlik….”- olvastam fel a lényeges részt. A baj csak az, hogy én ebből semmit sem értek. Semmit! –Mondd, hogy te érted, hogy miről van itt szó.
- Az Őrző Ötök, a Donovan családra utal, a várunk, pedig a Donovan kastély. Maga az Őrző, viszont az apánk. Az a hely pedig, amiről Danken papa írt… nos… gőzöm sincs, hogy az hol van. Ahogy írta, azt csak az Őrző, azaz az apánk tudja. 
- És szerinted hajlandó nekünk segíteni?- kérdeztem reménykedve.
- Nos… gondolom, ő sem akar elköltözni a városból, és végtére is a Kiválasztott, vagyis a te érkezésedre várt egész életében. Szerintem egy próbát megér. Csak előbb be kéne neked mutatnom. 
- Oké. Én benne vagyok. –mosolyogtam.
- De figyelmeztetlek! Nem lesz könnyű menet. –kezdte, miközben elindultunk visszafelé, a faházba. 
- Ezt hogy érted?
- Nehéz megszerezni apánk bizalmát. Nem fogja egyszerűen elhinni, hogy te vagy a Kiválasztott. Be kell bizonyítanod.
- És azt hogy csináljam?
- A heged biztosan meg fogja nézni. Én is elmondom neki, hogy én vagyok a Testőr. És… valószínűleg be kell számolnod mindenről neki, ami Kiválasztottként történt veled…. –halkult egy picit a hangja.
- A… a sebhelyesre gondolsz? Arra, hogy elraboltak? Meg arra, ami tegnap történt?- kérdezgettem.
- Igen. –fürkészte a tekintetem. Kételyeim támadtak. Egy vad idegen embernek-ugyanis még sosem láttam Damien apját- beszéljek ezekről a dolgokról. Viszont csak az ő segítségével találhatom meg a naplót. Mindent meg kell próbálnom. Mindent! Nem hátrálhatok meg. Főleg most nem, amikor ilyen közel vagyunk ahhoz a könyvhöz! 
- Oké. Ha ez kell ahhoz, hogy segítsen, akkor legyen. –egyeztem bele. –Csak ígérd meg, hogy ott leszel velem!
- Megígérem. –mondta, miközben visszaértünk a házba.
- Na? Sokáig elvoltatok… Mi történt? –kérdezte Max, amikor megpillantott minket. –Damien!- lépett közelebb a barátomhoz, és halkabbra vette a figurát, de még így is hallottam. –Csak mint férfi a férfinak… Megvolt?
- Hülye!- vágta fejbe nevetve Damien.
- Max, neked csak ezen jár az agyad?- kérdeztem hitetlenül. Ez a srác őrült!
- Nagyjából. –ismerte be. –Tudod te, hogy milyen pornó jeleneteket forgattam le a fejemben, amíg nem voltatok itt?- kérdezte nevetve.
- Inkább ne mondd el, kösz. –mondtam, miközben furán néztem rá. Ez most komolyan elképzelte, ahogyan én és a saját bátyja AZT csináljuk?!
- Öcsém, neked kell egy barátnő!- veregette vállba Damien.
- Nekem mondod?!
- És mi a helyzet… tudod kivel?- kérdezte sejtelmesen Damien.
- Nem tudom. Sokat beszélgetünk, tök kedves meg aranyos, de néha úgy érzem, hogy csak barátként tekint rám. De én többet akarok!- kezdett bele a mondókájába Max, mintha én ott sem lennék. –De nem tudom, hogy mit tegyek. Félek, hogy elszúrom a barátságunkat, hogyha elmondom neki, hogy mit érzek, de ő nem így érez…
- Haver! Ha nem kockáztatsz, akkor sosem tudod meg. Én nem olyan lánynak ismerem, aki megtenné az első lépést. Így te maradtál.
- Talán igazad van. –sóhajtott Max.
- Még szép, hogy az van!- veregette vállba az öccsét, majd hozzám fordult. –Aludnunk kéne egy kicsit.
- Igazad van. Álmos vagyok. –értettem egyet. –Jó éjt, Mr. Perverz!- köszöntem el Maxtől.
- Neked is, El. –intett. Damiennel még váltottak pár szót, majd utánam jött.
- Akkor majd holnap… vagyis ma délután - javította ki magát, amikor ránézett az órára. – elmegyünk hozzánk, és találkozhatsz az Őrzővel.
- Rendben. –mondtam, miközben bebújtam a takaró alá. –És… ki az a titokzatos lány, akiről Max beszélt?- kíváncsiskodtam. Érdekelt, hogy ki tetszik neki. Még az is lehet, hogy pont Mia, és akkor játszhatom a kerítőnőt. 
- Csak egy csaj, akibe Max bele van esve. –intézte el egy legyintéssel, majd lekapcsolta a villanyt, és befeküdt mellém az ágyba. Átölelte a derekam, és hozzám bújt. –Jó éjszakát!- puszilt bele a hajamba. Ha azt hiszi, hogy ennyivel megússza a válaszadást, akkor nagyon téved. Elena Destiny Tisdale nem az a fajta csaj, aki könnyen feladja!
- Kicsit konkrétabban? Talán ismerem?
- Jó éjt!
- Ismerem? Ki az? Nem mondom el senkinek!
- Jó éjt! Szeretlek, aludj!- hadarta csukott szemmell, még mindig engem ölelve.
- Én is szeretlek! De mondd már el! Nem bízol bennem?
- De bízom benned, de most aludj! Jó éjt, Elena!
- Akkor csak annyit mondj, hogy ismerem-e.
- Aludj már, könyörgöm! Mi pörgetett fel ennyire?
- Ismerem?- ismételtem meg a kérdésemet.
- Jó éjt!- puszilta meg az arcomat, majd lehunyta a szemét, és alvást színlelt.
- Szóval ismerem!- kiáltottam fel diadalmasan.
- Igen. Igen, ismered. –vallotta be. Igen! Tudtam, hogy kiszedem belőle! És mindjárt azt is elmondja nekem, hogy ki az a lány. Ha ismerem, akkor van esély rá, hogy a legjobb barátnőm az.


Ui.: Egy kis extra projekt miatt szeretném elhúzni az első évadot május végéig, szóval lehetséges, hogy ezentúl kéthetente lesznek részel. Erről majd a facebook csoportban (oldalt megtalálható, nyugodtan csatlakozzatok!) írok részletesebben is, ha már minden részlet le van tisztázva.:)

8 megjegyzés:

  1. Nuti komolyan meg akarsz minket ölni?O.O

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Miért Nuti? o.O Nem akarok én megölni senkit :D Vagyis senki olyat, aki nem része a történetnek :3

      Törlés
  2. Tamás!!!ilyen biztos nem lesz.:(

    VálaszTörlés
  3. Ennél jobbat nem tudtál kiötölni a kínzásunkra?? Részek (lehet), hogy CSAK két hetente? O.o azt hiszem szükségem lesz valami orvosságra, hogy elbírjam viselni majd az elvonási tüneteket :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom.:( De még nem olyan biztos, mert most van egy másik ötlet a fejemben, hogy megoldjam.... Lehet, hogy majd lesz egy kis közvélemény kutatás :3
      Annak viszont szívből örülök, hogy ennyire várod az új részeket, és köszönöm, hogy írtál, sokat jelent!:) <3

      Törlés
  4. Kedves Vivienn J.

    Kész a kritikád^^
    http://kritikakesblogversenyek.blogspot.com/2014/03/15-kritika_12.html

    VálaszTörlés
  5. Kész a kritikád:
    http://dreamon-create-make.blogspot.hu/2014/03/kritika-6.html

    VálaszTörlés