2015. május 10.

Katherine nyomában - 8. fejezet

Sziasztok!
Ahogy a csoportban ígértem (link oldalt, az Impresszumban, akit érdekel és csatlakozna), hoztam a következő fejezetet.
Várom a visszajelzéseket!:)

Ölel mindenkit,
Vivienn

A gyomrom porszemméretűre zsugorodott odabent, a térdeim remegtek, miközben lélegzetvisszafojtva vártuk, hogy valaki előlépjen az ajtó mögül. Csak pár másodperc volt, mégis egy örökkévalóságnak tűnt, mire a régi, kopott faajtó halk nyikorgás kíséretében kitárult. Az árnyékok közül egyszer csak háttal kilépett egy alacsony, ősz hajú férfi, aki valamit húzott magával.
- Mr. O’Dannel?- kérdeztük Dannyvel tökéletes szinkronban, mire az illető ijedtében ugrott egyet, majd kérdő tekintettel fordult felénk.
- Elena? Daniel?- kérdezte, miközben a bőröndjét behúzta a konyhába, majd becsukta az ajtót, és kulcsra zárta.
- Mit keres maga itt?- kérdeztem megkönnyebbülve, hogy nem egy betörő, vagy, hogy nem értem jöttek a Mester emberei. –Nem csak holnap érkezett volna?
- A mai, vagyis az utolsó konferencia elmaradt, így egy korábbi géppel jöttem. –magyarázta. - Erről értesítettem édesanyátokat is, de ezek szerint elfelejtett szólni. Biztos megijedtetek. Ne haragudjatok.
- Semmi gond. –legyintett Danny, majd átvette a bőröndöt. 
- Ó, hagyd csak, fiam, majd én elintézem. –legyintett a férfi, majd a szobájuk felé indult. –Nem kellene aludnotok, gyerekek?- fordult vissza az ajtóból.
- De. Már megyünk is. –mondtam, majd gyorsan elköszöntünk, és halkan visszaosontunk Danny szobájába.
- Ezek szerint mégis Arthur volt. –motyogta Danny, miközben kivett egy egyszerű fekete pólót és egy tiszta boxert a szekrényből, és a vállára dobta.
- Azért valaki szólhatott volna, hogy ha zajt halunk az éjszaka közepén, az csak Ő lesz. Főleg azok után, ami történt… Mi van, ha egyedül vagyok a szobámban, és egész éjjel a takaró alá bújva zokogok a félelemtől, hogy a gyilkos az? És ha engem nem kapott el, biztos azon aggódnék, hogy melyik szerettem támadta meg!- fakadtam ki.
- Nyugi! Nyugi!- mondta, miközben a vállamnál fogva leültetett az ágyára. –Nyugodj meg! A nagy zűrzavarban senkinek sem jutott eszébe szólni, amit nem is csodálok.
- De akkor is!- most már egyenesen ordítottam.
- Elena!- kezdte Danny megfáradt hangon. –Mindenkit megrázott, ami Norával történt. És amikor Damien felhívott, hogy elájultál, fejvesztve rohantunk a kórházba. Én még nadrágot is elfelejtettem húzni!- mondta, mire akaratlanul is felnevettem.
- Hogy mi?- kérdeztem a szám elé kapva a kezem, hogy felfogja a kuncogásom.
- Jól hallottad. Épp fürdéshez készülődtem, és már nem volt rajtam a farmerem, és úgy rohantam szólni anyunak, és meg sem vártam a válaszát, már bent ültem a kocsiban. –magyarázkodott. - Mikor a kórháznál megálltunk, kiszálltam, és rohantam volna be, amikor anya utánam szólt. „Kisfiam, khm… nem felejtettél el valamit?”- kérdezte elvékonyított hangon. –Én csak értetlenül néztem rá, mire elkezdett kuncogva lefelé mutogatni. És akkor vettem észre, hogy egy pólóban és egy alsógatyában állok a kórház parkolójában. Azonnal beszálltam a volán mögé, és hazajöttem, amíg anya bement hozzád. Akkor értem ide, amikor már Nate volt bent nálad. –fejezte be a történetet.
- Mondd, hogy valaki felvette videóra! Vagy legalább van egy kép!- mondtam egyre jobban nevetve, ahogy elképzeltem a bátyámat egy pólóban és alsóban ácsorogni a kórháznál. 
- Nagyon remélem, hogy nem. –mondta komoran, majd ő is elnevette magát. –Ha erről kikerül valami, akkor oda a hírnevemnek.
- Milyen hírnevednek?
- Tudtad, hogy fent vagyok a város öt legszexisebb pasijainak listáján?- vonta fel a szemöldökét vigyorogva.
- Hogy a város öt mijének a listáján?- ráncoltam a homlokom.
- Nézd meg magad!- mondta, majd elővette a laptopot az ágy alól, és bekapcsolta. Amint élet költözött a monitorba, máris egy blog jelent meg a képernyőn. 
- Ez milyen blog?- kérdeztem, majd átvettem tőle. A fejlécen ez a név állt: Dollivan legjei
- Egy helyi lány és egy srác írja. Mind a ketten különböző listákat vezetnek. És itt az idei „legszexisebb pasik” lista. –görgetett lejjebb. És tényleg ott volt.
- Az öt legjobb pasi a városban. –olvastam hangosan a bejegyzés címét. –A lányok szavazatai alapján ötödik helyezett a kisfiúsan jóképű, perverz hajlamú Maxwell Donovan. –és ott volt egy kép az illetőről. Vajon honnan tudja a lista összeállítója, hogy Max perverz?– Negyedik a sármos autószerelő Natheniel Donovan. Harmadik helyezett az új fiú, félisten Daniel Tisdale. –itt megakadtam. –Félisten? Ez komoly?- nevettem fel.
- Ami igaz, az igaz. –vigyorgott önelégülten.
- Oké. Lássuk, kik azok, akik még nálad is „szexisebbek”. Második helyezett a kissé szexista nőcsábász… Alexander Sullivan. –mondtam kissé meghökkenve. Az igaz, hogy Alex helyes, de nem gondoltam, hogy a helyi csajok ennyire odalennének érte. Megráztam a fejem, majd továbbmentem az első helyezetthez. –És most már hivatalosan is a város legszexibb pasija nem más, mint… - itt Danny elkezdett dobolni az asztalon, mire felé fordultam.
- Csak a drámai hatás kedvéért. –vont vállat.
- Az első hely bitrolója nem más, mint a szex szimbólum, Mr. Kockahas,maga a megtestesült Dávid szobor…- na ennél a résznél már elnevettem magam. Kissé túlajnározza a srácot, bárki is legyen az. – Minden lány álma! Damien Donovan!- fejeztem be, és kissé felvittem a hangsúlyt a végére, mintha kérdezném. –Szóval Damient tartják Dollivan legjobb pasijának. –állapítottam meg.
- Nos, ezek szerint igen. –vont vállat Danny, közben én Damien képét tanulmányoztam. Egy fekete rövidnadrág van rajta… Semmi más. Nos, a lánynak igaza van. Damien jól kidogozott, napbarnított felsőtestét semmi sem takarta. Egyik kezében egy félig üres vizes flakont tartott a mellkasáig emelve a kezét, mire a bicepszei kidagadtak a karján. Sötétbarna haja vizesen tapadt a homlokára, kék szemei csillogtak a napfényben, miközben teli fogsorral mosolygott, talán nevetett. A képen még egy fél felsőtest –szintén póló nélküli…-, és két kar van, különböző gazdáktól. Nem néz bele a kamerába, éppen a fél test tulajdonosát figyeli. Nagyon jól sikerült lesifotó, el kell ismernem. A háttérben mintha focipályát véltem volna felfedezni. Ezek szerint egy focimeccsen készülhetett. Képzelem a sok nyálcsorgató lányt, akik nézték… -Elli?! Figyelsz te rám?- kérdezte Dan a kezével az arcom előtt legyezve, kizökkentve a bambulásomból.
- Mi? Ja, persze. –ráztam meg a fejem.
- Csak nem Damienre csorgattad a nyálat?- húzogatta a bal szemöldökét.
- Miből gondolod?
- Csupán abból, hogy úgy nagyjából két percig tátott szájjal, teljesen elbambultan figyelted a monitort, amin nincs más, mint Mr. Szex szimbólum félmeztelen fotója.
- Talán elkalandoztam egy kicsit. –ismertem be, majd le akartam hajtani a gép tetejét, de bátyám megakadályozott benne. –Mi az?
- Ha már így benne vagyunk… kíváncsi vagyok ugyanennek a listának a csaj változatára. Hadd csorgassam a nyálam én is egy kicsit. –húzta kacér mosolyra ajkát.
- Mintha nem lenne barátnőd –figyelmeztettem.
- Attól még nézni szabad, nem?
- Akkor nézd. –adtam oda neki, de azért a válla fölött én is néztem.
- Na, kire fogok gondolni ma éjszaka?- kérdezte, miközben rákattintott a „Legszexisebb csajok Dollivanban” feliratra.
- Az első helyezettre, vagy mindre egyszerre?
- Főleg az elsőre, de a többiek is szóba jöhetnek. –kacsintott rám, mire szemforgatva néztem vissza a laptop képernyőjére. – A helyi pasik szavazatát összesítve, most itt van az idei legjobb csajok ötös listája. Nem is húzom tovább az időt! Ötödik helyezett a szőke szépség Amélia Jones.
- Szóval Mia bekerült?- kérdeztem mosolyogva.
- Úgy tűnik. És Ő is és a pasija is az ötödik helyen állnak. –mondta Dan fel sem nézve a gépből, majd folyatta az olvasást. – Negyedik helyezett Miss Bikini Reachel Williams. Harmadik helyezett a dögös nővérke Miranda Brown. –mondat Danny önelégült vigyorral. 
- Miranda Brown? A Te Mirandád?- kérdeztem, majd mikor jobban szemügyrevettem a képet, tényleg Ő volt az. Mellesleg Reach, nem véletlenül „Miss Bikini”, ugyanis a képen éppen egy parányi zöld háromszögben látható. 
- Igen, az én barátnőm. –bólogatott hevesen. –Na lássuk tovább! Második helyen végzett a trónfosztott jégkirálynő Cindy Rogers. Ui.: Cindy, remélem nem nyírsz, ki, nem én döntöttem így. –olvasta, majd elröhögte magát. –Ki lehet ez a Cindy?
- Az egyik évfolyamtársam. Elég népszerű. Sajnálom a csajt, aki ledöntötte a libát a trónjáról. 
- Akkor kezdheted az önsajnálatot. –mondta, miközben lejjebb görgetett.
- Hogy mi?!- kérdeztem elkerekedett szemekkel.
- Jól hallottad. Ugyanis… - ezen a ponton megköszörülte a torkát, majd mintha egy sportkommentátor lenne folytatta. - És az új királynő, a város legdögösebb bigéje, nem más…mint az új lány, a sportos istennő, Miss Formás segg- olvasta szemöldök ráncolva. – Minden pasi álma! Elena Tisdale!
- Hogy „Miss Formás segg”?!- kérdeztem meghökkenve. A képen éppen nevetek valamin a suliban, és a képbe lógó szőke hajtincsek alapján Miával beszélgetek. Semmi különös nincs a fotón. 
- Ezek szerint… - vont vállat. –Most viszont Mr Félisten itt hagyja Miss Formás segget, ugyanis megy zuhanyozni. –állt fel, majd kecsesen bevonult a fürdőszobába. A fejemet rázva olvastam el az ehhez kapcsolódó legújabb bejegyzést. „Dollivani álompárok” hirdette a cím. „A szavazások lezárultak, az eredményeket pedig már mindenki olvashatta. Most ezek alapján állítottuk össze az Álompárok Listáját. Íme:
5. a Perverz és a Szőke szépség. Név szerint: Maxwell Donovan és Amélia Jones, akik történetesen a valóságban is egy párt alkotnak!
4. a Sármos és Miss Bikini. Név szerint: Natheniel Donovan és Reachel Williams.
3. a Félisten és a Dögös nővérke. Név szerint: Daniel Tisdale és Miranda Brown, akik legfrissebb források szerint szintén egy párt alkotnak!
2. a Nőcsábász és a Jégkirálynő. Név szerint: Alexander Sullivan és Cindy Rogers.
1. Mr. Kockahas és Miss Formás segg. Név szerint: Damien Donovan és Elena Tisdale.
Talán ilyen még nem is fordult elő, hogy akik a lista szerint összeillenek, a valóságban is egy párt alkotnak! Nos, reméljük, az öt párból kettőnél több is egymásra talál majd!” 
Egymásra is talált. –gondoltam magamban, majd lecsuktam a számítógépet.   
Legalább amíg ezzel voltam elfoglalva nem figyeltem oda a fejemben összevissza kavargó kérdésekre, emlékfoszlányokra. A bátyám mindig képes elterelni a gondolataimat, amikor velem van, most viszont, hogy egyedül ücsörgök a túlméretezett babzsákon, újra a felszínre törtek.
Gondolj másra! Gyerünk! Valami vidám dologra!- mondogattam magamban, miközben lehunytam a szemem. –Egy ugráló nyuszi a réten. Ugrik, ugrik, ugrik… Hirtelene egy róka csap le a semmiből, egyenesen a nyuszi nyakának ugrik. Éles fogaival átharapta az apró fehér szőrmók torkát. A puha fehér bundán lassan vörös szín terjedt szét. A ragadozó szájából kétoldalt fojt a vörös nedű, egyenesen a zöld fűre, nyomot hagyva ezzel maga után… Elég!- kiabáltam a tudatalattimra. - Elég! Elég legyen már!- könnyek égették a szemem, és most nem tudtam visszatartani őket. Nem akartam visszatartani őket. Miért? Miért kellett ennek a vidám idilli képnek ilyen morbid gyilkolós rémképpé változnia?! Még szerencse, hogy nem egy aranyos kisbabára gondoltam! Most már mindig így lesz? Ha egyedül vagyok akár egy percig is, mindig elfog a rossz érzés, Nora vérfagyasztó látványának emléke? Persze ez ilyenkor talán még természetesnek is mondható, hiszen csak nemrég történt. Talán idővel majd elmerül a feledés szürke ködében, és soha többé nem tér vissza onnan.
Már lecsillapodott a légzésem, és a könnyzápor is elállt. Nem próbáltam meg letörölni őket, hagytam, hogy az arcomra száradjanak. Megfeledkeztem arról, hogy hol is vagyok, csak hallgattam a víz megnyugtató hangját az ajtón keresztül. Aztán hirtelen abbamaradt, és pár másodperc múlva kinyílt az ajtó, és Dan lépett ki rajta felöltözve.
- Mi a baj, Elli?- kérdezte aggódva.
- Semmi. Nem érdekes. Zuhanyozhatok itt?- kérdeztem.
- Persze, tessék itt a múltkori pólód. –mondta miközben a kezembe nyomta a „Mr. Goodlooking” feliratú pólót, amiben akkor aludtam, amikor megjelent Alex. 
- Köszi. –felálltam, majd beléptem a párás helyiségbe. Lassan bújtam ki a ruháimból, majd beálltam a zuhany alá. A forró víz égette a bőröm, de a kis fizikai fájdalom talán képes elfeledtetni a lelki sérüléseim. Elfelejtettem tusfürdőt behozni magammal, így kénytelen voltam a bátyám férfias illatú géljét dörzsölni a bőrömre. Minden gondolatomat száműztem az agyam legeldugottabb, legsötétebb részébe, és csakis a víz hangos csobogására koncentráltam. Az időérzékem teljesen eltűnt, csak arra lettem figyelmes, hogy valaki kopog az ajtón, és a nevemet mormogja.
- Elli!- most már tisztán hallottam a hangot.
- Mi az?- szóltam ki.
- Már vagy egy órája bent vagy, és az óta hallom a víz hangját. Minden rendben?
- Igen, persze, csak… elkalandoztam. –mondtam, majd elzártam a csapot. Igaza volt. Régóta bent lehettem, mivel az ujjaimon a bőr úgy nézett ki, mintha aszalt szilva lenne. Kiszálltam a zuhanyfülkéből, a szoba pedig olyan volt, mint egy végtelen ködfelhő. Nehezen lélegeztem a tengernyi fullasztó párában, így kinyitottam az ablakot. Gyorsan felöltöztem, és egy pótfogkefével fogat is mostam. Mikor kiléptem magam után fehér vízgőz felhőt húztam.
- Te meg mit csináltál? Olyan a fürdőm, mintha egy hatalmas felhő lenne!- mondta Danny, mikor benézett.
- Ne haragudj. Csak elgondolkoztam, és nem vettem észre, hogy mióta vagyok bent. –szabadkoztam.
- Nem hibáztatlak. –szólt ki, miközben az ablakot még szélesebbre tárta, és kitámasztotta valamivel. Máris oszlani kezdett a párafelhő. –A történtek után azon csodálkozom, hogy nem kell máris pszichológushoz vinnünk.
- Pszichológus?- kérdeztem kissé ijedten, mikor visszatért a szobába.
- Tudod… anyával arra gondoltunk, hogy… talán nem ártana megbeszélned a problémáidat egy szakemberrel. Aki segíthet feldolgozni a történteket. Talán könnyebben tovább tudnál lépni, és elfelejteni az egészet.
- Szóval dilidokihoz akartok küldeni?!- kérdeztem felháborodással, dühvel teli hangon.
- Elli, a te érdekedben! Jót tenne, ha beszélnél valakivel, aki tud tanácsot adni, és tudja, hogy mit kell tenni ilyen helyzetekben… - kezdte magyarázni, de közbevágtam.
- Nekem nem kell pszichológus! Csak egy kis pihenésre van szükségem, hogy kiürítsem a fejem, és olyan leszek, mint régen!
- Egyelőre még nem akarunk belevonni senkit, de ha úgy látjuk, hogy magadba zuhansz, mint apa halála után, akkor cselekszünk. Akár akarod, akár nem.
- Ez nem ugyanaz. Akkor még gyerek voltam, és…
- Most is gyerek vagy! És ez talán még jobban megviselt, mert már jobban fel tudod fogni, hogy mi történt, mint öt évesen. Nem akarunk rád kényszeríteni semmit. De ha megint rémálmaid lesznek, és rosszabbodik az állapotod, akkor kénytelenek leszünk cselekedni. –mondta, miközben leült mellém, és megnyugtatóan megszorította a térdem. – Csak azt akarjuk, hogy neked a legjobb a legyen. És erre majd te is rájössz.
- Tudom, hogy jót akartok nekem, de… Nem akarok egy idegennek beszélni az érzéseimről, meg feleleveníteni, hogy mi történt. Azt meg főleg nem akarom, hogy okoskodjon nekem. Ha apa halálát sikerült külső segítség nélkül feldolgoznom, akkor előbb-utóbb ez is menni fog, nem igaz?
- Remélem. –sóhajtott, miközben a szőnyeget nézegette. 
- Együtt bármit átvészelünk, nem igaz?- idéztem fel mosolyogva bátyám szavait, kiskoromból. Mindig ezt mondogatta, amikor rémálmom volt, és Ő vigasztalt. 
- Látom, emlékszel még. –mosolyodott el, még mindig a földet pásztázva.
- Persze, hogy emlékszem. Mindig ezt mondogattad. „Együtt bármit átvészelünk! Mindig melletted leszek. Megvédelek mindentől.” 
- Ezt még most is így gondolom. És igyekszem tartani a szavam.
- De te is tudod, hogy nem védhetsz meg mindentől. Már elmondtam párszor.
- Tudom, hogy mindentől nem védhetlek meg. De azért a dolgok többségétől igen. És pokoli érzés, hogy ettől az egésztől nem tudtalak távol tartani. –nézett a szemembe bűnbánó, meggyötört arccal.
- De hisz nem a te hibád! Ugyan már, Danny! Nem tehettél ez ellen semmit.
- De ha tudom, hogy elindulsz megkeresni Norát, lebeszélhettelek volna.
- Nem. Nem tudtál volna lebeszélni. Maximum annyit tehettél volna, hogy velem jössz. De akkor te is olyan helyzetben lennél, mint én.
- Hidd el, hogy inkább veled mentem volna, minthogy egyedül éld át.
- De nem voltam egyedül. –tiltakoztam.
- Tudom. Nate-ék ott voltak. De nem értem, miért nem tartottak vissza!- csapott az ágyra dühösen.
- Próbáltak, de ragaszkodtam hozzá, hogy menjek. Bennem még volt annyi lélekjelenlét, nem úgy, mint Miában és Reachelben. Ha Ők látták volna Olyan állapotban Norát, biztos, hogy sokkal jobban megviselte volna őket.
- Lehet. De neked sem kellett volna látnod.
- De mégis láttam. Megtörtént. Ezen nem lehet változtatni.
- Sajnos nem. –bólintott, majd felállt az ágyról, és a villanykapcsoló felé igyekezett. –Inkább aludjunk.
- Rendben. –mondtam, majd elfészkeltem magam a hatalmas franciaágy egyik felén. Danny lenyomta a kapcsolót, így minden fény kialudt a szobában. Sikeresen odacsoszogott az ágyhoz, és bemászott mellém.
- Jó éjt, hugi. –nyomott egy puszit a fejemre.
- Neked is. –motyogtam álmosan miközben hozzábújtam. A közelsége megnyugtatott. Egyik kezével közelebb húzott magához, és bátorítóan megszorított. Talán ezzel azt akarta sugallni, hogy „minden rendben lesz”. Nem tartott sokáig, míg elnyomott az álom.

Egy sötét folyosón álltam. Mindenhol végtelen feketeség vett körül. Féltem. A gyomrom görcsberándult, a torkom összeszorult, a lábaim remegtek. Hirtelen megnyílt alattam a föld, és zuhanni kezdtem. Sikítani akartam, de nem jött ki hang a torkomon. Összeszorítottam a szemem, de éreztem, ahogy egyre mélyebbre kerülök a mindent elnyelő sötétségben. Nem éreztem, mikor földet értem. Olyan volt, mintha hirtelen megálltam volna a semmiben, és csak lebegnék. Lassan nyitottam ki a szemem. Fölöttem fák magasodtak, láttam a Hold ezüstös fényét, ahogy helyenként beszivárog a levelek között. A puha, nyirkos avaron feküdtem, éreztem az eső szagát a levegőben. Lassan ültem fel, körmeimet belemélyesztettem a földbe. Valami csoda folytán sikerült talpra állnom. Ahogy körülnéztem, ismerősnek tűnt az erdő ezen része. Biztosan jártam már erre korábban. Viszont rossz érzések kerítettek hatalmukba. Valami nincs rendjén. Halk lépteket hallottam szemből. Ismét végigsöpört rajtam a félelem gyomorszorító érzése, amit egyre többször érzek, mióta belekeveredtem ebbe az egészbe.
- Lám, lám, lám. –szólalt meg egy furcsán ismerős férfihang, viszont nem tudtam azonosítani. –Kit látnak szemeim!
- Ki… Ki vagy te?- hangon jobban remegett, mint szerettem volna.
- Tudod te azt. –léptei egyre közeledtek, viszont még mindig nem tudtam kivenni emberi alakot az árnyak közül.
- Nem, képzeld, nem tudom!- csattantam fel.
- Tudod, hogy ki vagyok, csak nem akarsz emlékezni. Bár igazán nem értem, miért. Hiszen nem tettem vagy mondtam neked semmi rosszat. –végre előtűnt a fák közül. Teljesen feketébe volt öltözve. Fekete sportcsukát viselt, fekete bőrnadrággal és fekete bőrdzsekivel, aminek csuklyája a fejére volt húzva, ezzel árnyékot vetve egész arcára.
- Mi?- kérdeztem teljesen összezavarodva. –Mégis miről beszélsz? Soha életemben nem láttalak!
- Egyszer már találkoztunk. –mondta, miközben nekitámaszkodott egy fának. –De most nem ez a lényeg.
- Mit keresel a fejemben?
- Valahogy beszélnem kellett veled. 
- És mégis miért?
- Figyelmeztetni akarlak.
- Figyelmeztetni? Mégis mire?
- Veszélyben vagy. –jelentette ki.
- Ezzel aztán nem mondtál semmi újat!- förmedtem rá. –Mióta betettem a lábam ebbe a városba, állandóan veszélyben vagyok!
- Erről nem a város tehet. Hanem a véred.
- A vérem?
- Rossza családba születtél bele. Kiválasztottnak lenni nem a legegyszerűbb és legveszélytelenebb vállalkozás.
- Te honnan…
- Honnan tudom, hogy te vagy a Kiválasztott? Ezt már megbeszéltük. Sok mindent tudok, amit mások nem. Többek között azt is, hogy ki ölte meg a barátnődet.
- Te… Tessék?- kérdeztem elkerekedett szemekkel.
- Jól hallottad. –mondta, majd ellökte magát a fától, és közeledni kezdett.
- Akkor mondd el, hogy ki volt az!- követeltem ellentmondást nem tűrve.
- Hm… Hadd gondolkozzam… - állt meg pár méterrel előttem, és elgondolkodva vakarta a tarkóját. –Nem. Az még túl korai lenne.
- Mi lenne túl korai?!- keltem ki magamból teljesen. –Ha tudod, hogy ki tette, azonnal mondd el!- most már egyenesen ordítottam.
- Biztos, hogy tudni akarod?- kérdezte, majd megint közelebb lépett.
- Biztos. –bólintottam határozottan.
- Te akartad. –mondta, olyan hangnemben, mintha csak azt mondta volna „Én figyelmeztettelek. Ezt nem kellett volna”.  Hirtelen valami szürke, fényes tárgy csillant a kezében. A holdfény visszatükröződött rajta. Ha nem ismerem fel azonnal, talán még gyönyörűnek is találtam volna a kidolgozott ezüstmarkolatú, gravírozott pengéjű fegyvert. A férfi arcát még mindig nem láttam, de ahogy megállt közvetlenül előttem felemelte a fejét. Arca nagy részét még így sem láttam, egyedül az arrogáns vigyorát.
- Mit akarsz azzal?- kérdeztem, és igyekeztem uralkodni magamon, hogy ne remegjen és vékonyodjon el a hangom a félelemtől, ami gyorsan borította el a testem az éles penge láttán.
- Azt hittem vagy olyan okos, hogy magadtól is rájössz. –mondta, majd az arca elé emelte a tőrt, és vizsgálni kezdte.
- Mégis mi ez az egész?
- Emlékszel még arra, amit egyszer a barátocskád mondott neked?- kérdezte a fegyvert forgatva a kezében.
- Nem tudom, miről beszélsz. –ráztam a fejem.
- Arra, hogy ha álmodban meghalsz… az kihat a való életedre is. Vagyis, ha én most megöllek, akkor talán egy jó darabig aludni fogsz, Csipkerózsika. Vagy talán… soha többé fel sem ébredsz.
- Szóval meg akarsz ölni?- kérdeztem dacosan, bár belül egyre jobban reszkettem. –És mire mennél vele?
- A tervem része, drágaságom. –mosolyodott el vészjóslóan.
- Miféle terv?
- Gondolkozz aranyom. Sok bajt megspórolnék azzal, ha a te kis túlbuzgó, kíváncsi személyed egy kis időre eltűnne a képből.
- Te talán a Mesternek dolgozol?- kérdeztem, mire a vigyora még szélesebb lett. Inkább vicsorításnak nevezném.
- Nem. –válaszolta egy kis idő után. –Én vagyok a Mester.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése