Szépen esett künn a hó,
Mint egy puha takaró.
Senki nem mászkált az utcán,
Csupán egy fehér ruhás lány.
Fekete lovon vágtatott,
Szíve majdhogy szét szakadott.
Mert kisgyermeket várt ő bizony,
Hogy kitől, az volt a nagy titok.
Mögötte a sötétségben,
Egy árnyék suhant el éppen.
Bőre hófehér, s oly sima,
Sötét szeme baljósan csillant.
Fiatal fiúcska volt Ő, bizony
De lelke mi volt, azt nem tudhatom.
Kezében míves tőrt tartott,
Úgy követte a kisasszonyt.
Erdőbe érvén a ló megijedt,
Érezte Ő, hogy nagy baj közeleg.
A lány rémültében leesett,
S a baljós árnyék közelgett.
Szeme fölött a holdvilágban
Szörnyeteg állt álruhában.
A tőre a holdfényben megcsillant,
Majd a lány lélegzete elakadt.
A tettes soha meg nem lakolt,
Tovább őrizte Ő a titkot.
Csupán az erdő tudja, ki vala a gyilkos,
S egy lány, ki száz év múltán lát napvilágot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése